2012. augusztus 29., szerda

Nap tippje (Aug.29)

Carlisle 16:00 BLUE SHOES (helyre) (1,64) 1.hely 

6 furlongos handicap-es futam 3 éveseknek, 11 résztvevővel Carlisle-ban. BLUE SHOES a mérsékelt favorit ebben a viszonylag kiegyenlitett mezőnyben, amit főleg a kiegyensúlyozott formájának köszönhet. Nem spórolnak nála a futamokkal, 3 éves létére ez már a 21. versenye lesz, amikből az utolsó hatot az elmúlt két hónapban futotta elég sikeresen. Ötször szerzett helyezést, köztük 4 2.helyet, viszont nyernie egyszer sem sikerült. Ehhez a mostani mezőny ideális is lehet. Egyetlen győzelmét még egy éve Ripon-ban szerezte, hasonló körülmények között. Most a soft-osabb talaj és a megszokott táv az ellenfeleivel szemben neki kedveznek. A David Allan/Tim Easterby zsoké/edző páros több, mint összeszokott duó, a közös 3000 fölötti futam elég durva mennyiség már. Ami a többi lovat illeti, COMMANCHE osztályozása most már eléggé lecsökkent, hogy veszélyes legyen ezek között az indulók között, CHESTER ARISTOCRAT mellett szól a legutóbbi győzelme, viszont ezzel együtt a büntetés amit azért kapott már inkább számit, nem beszélve a teljesen más talajkörülményekről is. PHOENIX CLUBS 5 furlongon hatékony, az eddigi próbálkozásai mind kudarcok voltak a hosszabb távon. STAR CITY-nek vannak jó eredményei még tavalyról innen, 6 furlongról ráadásul, de az egyértelmű választás ilyen oddson itt mindenképpen BLUE SHOES. Aktuális odds helyre: 2,00.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése