2012. szeptember 15., szombat

Nap tippje (Szept.15) 2.rész

Időrendi sorrendben a második, fontossági sorrendben az utolsó, viszont fogadási szempontból a mai napon Curragh-ban az élen áll nálam a GROUP3-as Renaissance Stakes.

Curragh 17:30 FIRE LILY (helyre) (3,25/1,63) 3.hely

3 éves és annál öregebb lovak indulnak a 12 fős mezőnyben az 57ezer fontos összdíjazású futamon, 6 furlongon. Nem fog olyan ló futni, amelyiknek ne lenne már győzelme, de most nem fogok az összes résztvevőre kitérni, csak az érdekesebbekre. STARSPANGLEDBANNER a legnagyobb név a mezőnyben.  6 éves, a két Obrien ló közül papiron az esélyesebb. Messze a legtöbb pénzdíjat szedte össze, 5-ször nyert Ausztráliában, miután átkerült angliába, ahol két GROUP1-es trófeát is elhozott. A Timeform legmagasabbra értékelt sprintere volt, a gond csak az, hogy 2010-ben. 2 éves kihagyás után tért vissza egy GROUP3-assal itt Curragh-ban és favoritként eléggé leszerepelt. Most gyakorlatilag ugyanolyan körülmények várják, komoly formajavulás kéne, hogy beleszóljon az első helyért folytatott küzdelembe. FIREBEAM a két 4 éves közül a veszélyesebb. Ireknél először fog futni, listed 2.hely, majd szintén egy 2.hely GROUP3-ason ezen a távon, idén még nem nyert. MAAREK viszont már háromnál tart, tavaly nyert már Curragh-ban is és Jamie Spencer-rel az egyik nagy esélyes. Igaz, legutóbb FIREBEAM mögött végzett, de a teljesítménye sokkal kiegyensúlyozottabb, én forditottan adnám rá az oddsokat. A futam favoritja a 3 éves FIRE LILY. 14 futamából 10-szer volt helyezett, ebből 4-szer nyert is, közöttük két GROUP3-as győzelemmel. W.M.Lordan az állandó lovasa, a 6 furlong pedig a leghatékonyabb távja. Mindkét idei group-os győzelmét soft-osabb talajon szerezte, Curragh-ban most is ez várja. A jelenlegi mezőnyben már nem egy lovat elvert, AFTER, SWISS DREAM, BULBUL, SANTO PADRE és STARSPANGLEDBANNER sem tudott mit kezdeni vele, volt aki többször végzett mögötte. Jó odds van rá helyezésre is, győzelem szintén érték. Aktuális odds tétre: 3,90 helyezésre: 1,65.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése