2012. szeptember 15., szombat

Nap tippje (Szept.15) 3.rész

Curragh 19:05 HARTANI (helyre) (6,05/1,82) 8.hely - az élen haladók szépen elvesztek a végére.

Valamivel több, mint a harmada az összdíjazása, jóval kisebb a figyelem is rá, mint az angol verziójára, de azért ma rendezik az Irish St.Leger-t is. Szintén Group1-es, a táv is azonos, de itt 200ezer fontért fut a 9 résztvevő ló, ráadásul nem csak 3 évesek, hanem öregebb telivérek is. SHU LEWIS nem is tudni hogyan keveredett ide, már a helyezéshez közeli eredmény is nagyon komoly erőpróbát igényelne tőle. 3-szor nyert tavaly NHF-en, ezért a távval biztosan nem lesz gondja, de flat-en, vagy azon belül is komolyabb versenyen még futása sem volt, nemhogy eredménye. STEPS TO FREEDOM, SIMENON és ROYAL DIAMOND is hurdle győztesek, mindegyikük nyert már flat-en is idén. Talán SIMENON lehet veszélyesebb itt, ezen a soft-os talajon. Aga Khan két háromévese közül MASSIYN-nak ez lesz az első futása a távon. Két győzelem után egy listed és egy group3-as 2.hely a mérlege. Formában van idén, de a táv nagy kérdés nála. John Gosden AIKEN-al képviselteti magát. A 8-ból 6 győzelme elismerésre méltó, legutóbb pedig Ascot-ban egy GROUP-2-esen elért 4.helye sem rossz. Új a táv és a helyszín, ennek ellenére számolni kell vele. BROWN PANTHER tavaly év elején handicapeken remekelt, majd jött a nyár vége és GROUP3-ason is bizonyitott egy 2.hellyel, hogy még feljebb lépjen a St.Leger Stakes-en Doncaster-ban, ahol szintén 2.lett. Az idei évet Chester-ben nem a legjobban kezdte, de azóta nyert listed-et és megismételte Newbury-ben a Geoffrey Freer Stakes-en elért 2.helyét is. Talán CAMELOT jelenléte miatt most az angol helyett az ír verzión próbál szerencsét, sokkal jobb esélyekkel. A favorit nem meglepő módon egy Obrien ló itt is. FAME AND GLORY 23 futamából 14-et nyert meg, mindet füvön, ráadásul 2010 óta nem is futott 12 furlongnál rövidebb távon. Majdnem 2 milliót keresett már a tulajdonosának a több GROUP1-es győzelmének hála. Ascot-ban a Gold Cup-on favoritként és cimvédőként csalódás volt, de most sokkal jobb teljesítményre lehet számitani és összejöhet Obrien-nek a dupla mindkét St.Leger-en. Aki ebben megakadályozhatja, az Aga Khan másik lova, a szintén 3 éves HARTANI, az egyik nagy rivális, John Oxx istállójából. Idén kezdett el futni, 10 furlongos debütálása még nem volt az igazi, de utána hattricket szerzett 13-14 furlongos futamokon, végül az Irish St.Leger Trial Stakes-en (group3) 2.lett. Legutolsó két versenyét CD-n futotta (azonos táv és helyszin), amivel nálam helyezésre a legjobb választás lett. Aktuális odds helyre: 1,80.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése