Kempton 20:40 I M BACK (helyre) (2,95/1,35) 1.hely
A mai nap második futama már egy komolyabb class 3-as handicap összecsapás. Kempton-ban standard AW borításon futnak 1 mérföldes távon, kizárólag 2 évesek. Richard Hannon eredetileg három lóval is nevezett, de Rafale visszaléptetésével ketten maradtak, közülük MYSTICAL MOMENT lett az esélytelenebb versenyzője. 5 futásból 1 győzelem Newmarket-ban soft-os talajon, handicap-en Goodwood-ban egy jó 5.helye van, legutóbb pedig conditions stakes-en lett szintén 5. a 7 fős mezőnyben, már 1 mérföldön. Ismét vissza handicap-re, 2 pontos büntetéssel, Ryan Moore-t is nélkülöznie kell, a 35-ös odds reális rá. WINGED ICARUS első három futásán semmit sem mutatott, mehetett a hcap-es mezőnybe, de ott valamit nagyon benéztek a bizottságban, mert Southwell-ben 55-ös besorolással 12 hosszal verte a mezőnyt 7 furlongon. Kapott is egy 20 pontos többletet, amivel aztán 10-ből 10. lett úgy, hogy még a 9.-től is majd 20 hosszt kapott. Visszatér AW-ra, de a besorolása megmaradt, meglepetés lenne, ha annyit tudna javitani, amivel odaérne az elejére. Hannon esélyesebbje RONALDINHO. Maideneken két második hely után a három hcap versenyéből már kettőt megnyert. Ebből egyet itt Kempton-ban, egyet pedig augusztus végén Salisbury-ben, ezen a távon. Nem lesz újdonság neki a táv és a talaj sem, viszont az újabb 9 pontos büntetés nem tesz jót az esélyeinek. LIZZIE TUDOR és POMPEIA is most debütál ebben a versenytipusban. Mindkettő nyerte a legutóbbi futamát, de figyelembe véve, hogy mennyire kiszámithatatlanul lövik be az első pontozást, főleg győzelmek után, egyikbe sem fektetnék pénzt. A Godolphin két lóval képviselteti magát, és kimondottan érdekes lesz látni egymás párharcát a zsokéknak. FILFIL 7 furlongon Kempton-ban első futamán tudott nyerni, azóta kétszer utolsó 5 fős mezőnyökben. Hcap-en szintén először fut, Mickael Barzalona-val. Az egyik legjobb fiatal zsoké párszor már odapörkölt Dettori-nak, keménnyé téve ezzel az idei évét az "öregnek", de ezúttal azonban I M BACK-nek sokkal jobbak az esélyei. 4-ből kétszer nyert, egyet handicapen is, aztán York-ban 3.lett szeptember elején. Érdekes, hogy kétszer Barzalona vitte eddig. A Saed bin Suroor/Frankie Dettori páros az "ász" Kempton-ban. Előbbi 25%-os győzelmi aránnyal, utóbbi 30% fölöttivel. Ezzel mindkettő vezeti a saját "kategóriáját", nem is kicsit. Ebben a 7 fős mezőnyben, ilyen párossal és eredményekkel nálam az egyértelmű választás. Aktuális odds győzelemre: 3,80 helyezésre: 1,50.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése